Bűnügyi őrizetben
A salgótarjáni nyomozók előterjesztést tettek a 30 éves férfi letartóztatásának indítványozására.
A salgótarjáni nyomozók előterjesztést tettek a 30 éves férfi letartóztatásának indítványozására.
A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy kábítószer hatása alatt álló, gépjárművet vezető sofőrrel szemben folytattak le.
Öt órán belül elfogták a gyanúsítottat a kiskunmajsai rendőrök.
Összeveszett barátnőjével, ezért berúgta egy társasház üvegajtaját egy szegedi fiatal. Rongálás miatt indult ellene eljárás.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte azokban az ügyekben a vizsgálatokat, amelyeket három járművezetővel szemben folytatott.
„Unokázós” csalókat füleltek le a XVIII. kerületi rendőrök.
A budakalászi rendőrök elfogták és gyanúsítottként kihallgattak egy 23 éves férfit.
A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot annak a 37 éves kisapáti férfinak az ügyében, aki ellen lopás bűntette miatt indult büntetőeljárás.
Hal nélkül, rendőri kísérettel távozott egy ruzsai horgásztó mellől két orvhalász. A háló kifeszítése után nem sokkal érkeztek a rendőrök, akik végül eljárást indítottak a tompai férfiak ellen.