Drága edénykészlet
Több százezer forintot vett el két edénykészletért vevőjétől egy szegedi férfi. Kifosztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás.
Több százezer forintot vett el két edénykészletért vevőjétől egy szegedi férfi. Kifosztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás.
Egy 19 éves férfit állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként a salgótarjáni nyomozók.
Több mint 16 millió forint értékű jövedéki terméket találtak a rendőrök egy ingatlan udvarán.
Egy szentesi cég öltözőjében levő táskából vett ki bankkártyát egy szegvári fiatal. Nem sokkal később több tranzakciót is lebonyolított vele.
A rendőrök őrizetbe vették a helyi férfit.
A férfi a megalapozott gyanú szerint közel 450 millió forintos csalást és sikkasztást követett el.
A Tiszavasvári Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság befejezte egy felfegyverkezve elkövetett rablás ügyében a vizsgálatot.
A budapesti nyomozók elfogták azt a három férfit, akik még nyáron fegyverrel megfenyegettek és kiraboltak két külföldi férfit.
A budaörsi rendőrök elfogták azt a szigetszentmiklósi nőt, aki a gyanú szerint két férfit fosztott ki az elmúlt időszakban közös italozást követően.