Bűnügyek

Felelnie kell az erőszakoskodónak

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győri Rendőrkapitányság befejezte egy bezi lakos ellen indult ügy vizsgálatát.

140 millió forintos drogfogás

ORFK Kommunikációs Szolgálat

Alvázban próbált kábítószert átcsempészni egy horvát férfi.

Két férfi, egy eset, három bűncselekmény

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Engedély nélkül fogott ki halakat két férfi egy tóból, Geszt külterületén. A tó partjáról búzát is loptak, majd egyikük ittasan vezette azt a kisbuszt, amivel a lopott dolgokat szállították. A Sarkadi Rendőrkapitányság az ügy vizsgálatát befejezte.

Ismerősétől rabolt

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az utcán bántalmazta a sértettet Sz. Csaba.

Önbíráskodót vettek őrizetbe

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tiszakécskei rendőrök előterjesztést tettek a férfi letartóztatásának indítványozására.

Kína, Hollandia, Csehország, Budapest

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A BRFK Felderítő Főosztály nyomozói befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelyben három férfi a külföldről beszerzett drogot internetes oldalakon kínálta eladásra, majd azokat postai úton küldte a vevőknek.

Tűzoltó lovaskocsit rongáltak

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kisbéri rendőrök két napon belül kihallgatták a gyanúsítottakat.

Rendszámcsere

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pétervásárai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 19 éves helyi férfit.

Kutyák támadtak Ürömön

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest megyei rendőrök büntetőeljárás keretében vizsgálják az eset körülményeit.