Bűnügyek

Testvérek verekedtek

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két férfi bántalmazta egymást Salgótarjánban, az utcán, majd az egyikük késsel fenyegette és kergette a társát. A rendőrök elfogták a két férfit.

Zsákutcába hajtott, elfogták

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdú-bihari rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy Karcagról ellopott autóval közlekedett.

Kis híján százmillió

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki egy cég ügyvezetőjeként az értékesített ingatlanok vételárát a saját számlájára utalta, majd arról egy másikra.

Dühében ablakokat tört

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Összeveszett ismerősével, ezért több ablakot betört egy helybeli fiatal Szentesen, 2018 márciusában. A rendőrök a gyanúsítottat tetten érték, majd elfogták.

Vádemelési javaslat

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint a helyi férfi három tarnazsadányi ingatlanból lopott.

Egyből huszonkettő

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy telephely irodaépületébe tört be két helybéli férfi Szegeden, ahonnan készpénzt loptak el. Egyikőjük kihallgatása során további 21 pavilon feltörését is elismerte.

Pénzt akart szerezni, de nem sikerült

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök vádemelést javasolnak azzal a férfival szemben, aki több gépkocsit is feltört a megyében.