Bűnügyek

Lezárt akta: kávézóból akart lopni

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság lopás vétség kísérlete miatt folytatott nyomozást egy 29 éves helyi férfi ellen.

Lezárt nyomozás: Kifosztás

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gödöllői rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást egy 19 éves kerepesi fiúval szemben.

Bűnszervezetben kereskedtek a kábítószerrel

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság a kábítószer-kereskedők és fogyasztók ellen.

Gyanút fogott a taxisofőr

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök elfogták azt a két fiatalt, akik kifosztottak egy alvó férfit a Deák Ferenc téri villamosmegállóban.

Őrizetben az idősotthonokat fosztogató szlovák csoport újabb két tagja

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Békés megyei rendőrök korábban Komáromban elfogtak három szlovák állampolgárt, akik magyarországi szociális intézményekbe törtek be. Két társukat Szlovákiában fogták el, már Magyarországon vannak bűnügyi őrizetben.

Készpénzt loptak egy rédei családi házból

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kisbéri nyomozók egy 28 éves és egy 42 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként, az ellopott pénzt lefoglalták és a sértettnek visszaadták.

Pincébe tört be

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A várpalotai rendőrök még aznap elfogták a bűncselekmény elkövetőjét, akit gyanúsítottként hallgattak ki.