Bűnügyek

Kenderültetvény

Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

A dorogi nyomozók igazoltatták a termesztőket.

Hajnalban hívták fel a sértetteket

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A telefonáló férfi a házaspár unokájának adta ki magát, ők azonnal értesítették a rendőrséget.

Hirdetett, pénzt kért, de nem küldött semmit

Békés Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség vádemelést javasol egy budapesti nő ellen, aki az egyik internetes aukciós portálon különböző dolgokat kínált eladásra, majd miután átutalták neki a vételárat, a vevőknek nem küldött semmit.

Elfogott miskolci támadó

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Azonosították, majd elfogták a nyomozók azt a miskolci férfit, aki a megalapozott gyanú szerint miután segített egy idős nőnek megtámadta és kirabolta őt.

Uzsora: lezárt nyomozás, letartóztatott gyanúsítottak

Békés Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség vádemelést javasol egy házaspár ellen, akik a megalapozott gyanú szerint Orosházán többeknek adtak kölcsön pénzt úgy, hogy aránytalanul magas összeget követeltek vissza.

Rablás Budakeszin

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

A budakeszi rendőrök rövid időn belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 40 éves helyi férfit.

Lezárt ügy: Gáz-riasztó fegyverrel rabolt

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást az ellen a férfi ellen, aki a megalapozott gyanú szerint egy gáz-riasztó fegyverrel kirabolt egy italboltot Hajdúszoboszlón.