Bűnügyek

Autókat akart feltörni, majd pénzt lopott

Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság

Személyautókat akart feltörni egy szegedi parkolóban az a gyulai férfi, aki nem sokkal később a közelben lévő élelmiszerboltból készpénzt tulajdonított el. Sz. Róbert ellen lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Megfenyegették, majd elvették a telefonját

Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök elfogták azt a két 19 éves férfit, akik először egy pofonnal, később késsel kényszerítettek egy fiatalkorú fiút a mobiltelefonja „eladására”.

Testi sértés Decsen

Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 53 éves férfit.

Hostel lakója fosztotta ki és lopta meg a többi vendéget

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárult annak a férfinak az ügye, aki 2015 novemberében egy nap alatt négy szobából csaknem másfél millió forint értékű elektronikai cikket és készpénzt tulajdonított el.

Lezárt ügy: tetten érte a rendőr a rablás gyanúsítottját

Békés Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség vádemelést javasol egy férfi ellen, aki Szeghalmon együtt italozott ismerősével, majd a gyanú szerint bántalmazta őt és elvette a pénztárcáját. A történtekre felfigyelt egy szabadnapos rendőr, aki azonnal intézkedett.

Az utcán verekedtek

Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy 28 éves és három fiatalkorú férfit hallgattak ki gyanúsítottként a balassagyarmati rendőrök.

Bántalmazta vitapartnerét

Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság

Gyanúsítottként hallgatták ki a támadót a pécsi rendőrök.

Haragosát fenyegette

Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a rendőrség a pusztahencsei férfi ellen.