Bűnügyek

Emberölés kísérlete

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szomszédjára lőtt egy levéli férfi.

Előzetesben a dunaújvárosi emberölés gyanúsítottja

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárás - fogva tartása mellett - a 26 éves G. János pákozdi lakossal szemben.

Előzetes letartóztatásban a csaló

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az illetékes bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a 37 éves férfit, akit - társával együtt - csalás bűntett elkövetésével gyanúsítanak a monori rendőrök.

Lopott sajtot terítettek (videóval, fotókkal)

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jelentős és nagyobb értékre lopásból származó dologra elkövetett orgazdasággal gyanúsítanak több zalai férfit és egy nőt.

Őrizetben a drogdíler

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság beosztottai és a rétsági nyomozók közösen végrehajtott ellenőrzéskor nagyobb mennyiségű kokaint foglaltak le a 34 éves férfitól.

Apartmanokból loptak

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsítottak két hét alatt kettő várgesztesi házból tulajdonítottak el műszaki cikkeket.

Elfogták a nyomozók a nyaklánctolvajt

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Néhány órán belül elfogták a bajai nyomozók azt a férfit, aki 2014. augusztus 13-án délután a belváros egyik utcáján kitépte egy idős hölgy nyakából az aranyláncát és elmenekült a helyszínről.

Járókelők tartották vissza a rablót

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 29 éves budapesti férfi fegyverrel rabolt ki egy üzletet Dunakeszin, azonban járókelők utána futottak és visszatartották a rendőrök kiérkezéséig.