Bűnügyek

Kés okozta a sérülést

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Sárosdon két férfi dulakodott egymással, majd egyikük szúrt sérülést szenvedett. A megyei nyomozók életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.

Hálóra akadt orvhalász (videóval)

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Halászati őrök érték tetten és a vízirendőrök elfogták a férfit a Tisza-tavon.

Vádemelési javaslat

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Befejezte a rendőrség az eljárást a Kiskunhalason történt erőszakos közösülés bűntett kísérlet nyomozásában.

Nem okozott kárt a bedobott gyúlékony anyag

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy ózdi családi ház melléképületének udvarára dobott egy ismeretlen személy gyúlékony anyagot tartalmazó palackot.

Őrizetbe vették

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pásztói Rendőrkapitányság őrizetbe vette azt a 28 éves férfit, aki ellen az illetékes Járási Bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el.

Vádemelés a verekedő ellen

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megverte az osztálytársát egy 16 éves fiú az egyik székesfehérvári középiskolában. A rendőrök befejezték az ügyében folytatott nyomozást és most vádemelést javasolnak ellene.

Lezárt akta

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bíróság előtt felelhetnek a mosdósi hétvégi házak fosztogatói.

Jogosítvánnyal trükközött

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem volt vezetői engedélye, így vett egyet magának a gyanúsított.