Tanyákra specializálódva

A gyanú szerint két ingatlanba törtek be 2013 tavaszán azok a fiatalok, akik ellen vádemelési javaslattal zárult a nyomozás.
A gyanú szerint két ingatlanba törtek be 2013 tavaszán azok a fiatalok, akik ellen vádemelési javaslattal zárult a nyomozás.
Gyorsított eljárás a lopások ügyében.
Bíróság elé állítást javasol a rendőrség egy 15 és egy 13 éves kecskeméti fiú ellen, akiket rablással gyanúsítanak.
Utasai nem tudták igazolni Magyarországon való jogszerű tartózkodásukat.
A terjesztők és a fogyasztók ellen is vádemelést javasol a rendőrség.
J. Zoltán nem tanulni akart, a gyanú szerint lopás céljából tört be az esztergomi iskolába.
A Veszprémi Rendőrkapitányság nyomozást indított rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 18 és egy 19 éves veszprémi férfi ellen.
A Veszprémi Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte 2014. február 17-én azt a pápai nőt, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy társával több idős embert is az otthonában lopott meg.
Gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt lefolytatott nyomozás iratait küldte meg az ügyészségnek a napokban a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya.
Az egyik támadó hátrahagyta a kabátját, Gaszton a rendőrkutya szagot fogott, így munkatársai elfogták a miskolci rablókat.