Bűnügyek

Fél óra alatt elfogták a rendőrök

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fenyegetéssel szerzett pénzt egy férfi Békésen. Miután a rendőrök tudomást szereztek az esetről, hamar kattant a bilincs a Bélaként bemutatkozó, erőszakosan fellépő Józsefen.

Ne a közösségi médiába tegyük ki!

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kérjük a lakosságot, hogy amennyiben bűncselekmény áldozatává vagy szemtanújává válnak, arról haladéktalanul tegyenek bejelentést az ismert 112-es segélyhívó számon.

Társadalmi összefogás a gyermekekért

ORFK Kommunikációs Szolgálat

A gyermekek sérelmére elkövetett nemi erkölcs elleni bűncselekmények – kiemelt figyelemmel az online térben történő esetekre – szakszerű és hatékony nyomozása, valamint ezek megelőzése volt a témája egy fővárosi kerekasztal-beszélgetésnek.

Több, mint diákcsíny!

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy felvétel került a soltvadkerti rendőrök birtokába, amin az látszódott, hogy egy fiatal fiút bántalmaztak és megaláztak a társai.

Lezárult a nyomozás

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy 19 éves lány halt meg tavaly áprilisban, miután az autó, amiben utazott, busznak csapódott Csepelen. Az autó vezetője akkor is eltiltás hatálya alatt állt.

Horogra akadtak

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak tárólókat törtek fel Debrecenben. A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.

Késsel fenyegette volt párját

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megalapozott gyanú szerint egy jászladányi férfi az éjszaka közepén, késsel a kezében, megjelent volt párja házánál és pénzt követelt tőle. Nyomatékot adva követelésének, megöléssel fenyegette a sértettet.

Őrizetben a miskolci vascsöves támadó

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vascsővel támadt áldozataira Miskolcon az a férfi, akit a rendőrök azonosítottak, majd elfogtak.