Bűnügyek

Rendőrkézen a kállói tolvaj

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pásztói nyomozók elfogták azt a férfit, aki Kállón két családi házba is betört és onnan több mint százezer forint értékben lopott.

Három órán belül kattant a bilincs

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsítottak kirabolták és megverték egyik ismerősüket Hosszúpályiban. A rendőrök bűnügyi őrizetbe vették őket.

Mindent vitt, ami mozdítható volt

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Később pedig értékesítette a megszerzett „árut” az a 27 éves férfi, akit a szombathelyi nyomozók vettek őrizetbe több rendbeli lopás és lopás kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Rablás miatt őrizetben

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatabányai rendőrök két nap alatt elfogták azt a férfit, aki alkalmi ismerősét rabolta ki.

Lezárt ügy: lakatlan házakba tört be

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság nyomozói kétrendbeli lopással gyanúsítják a helyi férfit, akinek az egyik betörésnél társa is akadt. Jelenleg mindketten börtönben várják a tárgyalást.

Bejelentés és elfogás 10 percen belül

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mindössze ennyi időre volt szükségük az esztergomi rendőröknek, hogy elfogják azt a férfit, aki kifosztott egy idős asszonyt.

Őrizetben az óbudai bántalmazó

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök a Terrorelhárítási Központ munkatársaival fogták el azt a férfit, aki a gyanú szerint bántalmazta élettársát, majd közös gyermekükkel bezárkózott III. kerületi lakásukba.

Idős embertől lopott, a rendőrök elfogták

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Besurrant egy idős asszony gyulai otthonába tavaly októberben egy nő, a házból több százezer forintot lopott el. A nyomozók a kevermesi nőt azonosították és elfogták.

Emberkereskedelem és kényszermunka a megalapozott gyanú

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A családi vállalkozásban működő trió egy férfit megfélemlítéssel semmizett ki vagyonából, és kiszolgáltatott helyzetben lévő nőket hamis ígéretekkel vett rá prostitúcióra. Az anyát és két fiát őrizetbe vették.