Bűnügyek

Bűnügyi őrizetben az ercsi portyázó

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gárdonyi rendőrök előterjesztést tettek a 38 éves férfi letartóztatásának indítványozására.

Lezárt akta: Jet-skivel okozott balesetet

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Súlyos sérüléssel járó vízi közlekedési balesetet okozott egy lány Hódmezővásárhelyen. A rendőrök befejezték a nyomozást.

Lezárt ügyek: Két ittas sofőrrel szemben zárult le az eljárás

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket két, ittas járművezetővel szemben folytatott. A gépjárművezetők közlekedésük során balesetet is okoztak.

Kutyasétáltatásnak indult

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A XVI. kerületi rendőrök befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki egy kapával két férfit és egy kutyát is bántalmazott Budapesten.

Lezárt ügy: megölte gyermekét

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a komlói nőnek az ügyében, aki vízbe fojtotta csecsemőjét.

Fillérre pontosan

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy napon belül mindent lezongoráztak a nagykőrösi nyomozók: megtalálták a pénzzel tömött trezorokat, elfogták a tettest. Közel 3,4 millió forintot szereztek vissza.

A ponty a közös pont

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tamási Rendőrkapitányságon a napokban két halas ügyben is befejezték a nyomozást, az orvhalászok ellen vádemelési javaslattal, míg két horgásznál bíróság elé állítással ért véget a rendőrségi eljárás.