Bűnügyek

„Összekapaszkodtunk és dulakodtunk”

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mosonmagyaróvári rendőrök két férfival szemben indítottak büntetőeljárást, akik az utcán bántalmazták egymást.

Őrizetben az árnyékbokszoló

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Alkalmi ivócimboráját rabolta ki a gyanú szerint egy férfi a IV. kerületben, az újpesti rendőrök egy órán belül elfogták.

Gyanúsítás 7 hónap után

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A monori nyomozók az ügyet nem ejtették, inkább a tettest foglyul. Egy lakásbetörés elkövetőjét vették őrizetbe.

Elfogva

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fizetni nem akart, és más bankkártyáját is előszeretettel használta. A debreceni rendőrök elfogták, a bíróság pedig letartóztatta.

Alvó utasokra utazott

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A II. kerületi rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki a 4-6-os villamoson fosztott ki több utast.

Egy órán belül azonosítva

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balassagyarmati nyomozók büntetőeljárást indítottak a 24 éves férfi ellen, aki a megalapozott gyanú szerint a munkatársától lopott.

Nem jött be a struccpolitika

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

A Csongrád-Csanád megyei kábítószertermesztő trió azt hitte, jó álca lesz a madárfarm, de számításuk nem jött be. A KR NNI szegedi nyomozói lecsaptak rájuk. Összesen 1630 tő kannabiszt, valamint több mint 8 kiló törmeléket foglaltak le tőlük.  

Hárman őrizetben

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tettlegességig fajult két család nézeteltérése Békésen. A rendőrök két férfit és egy nőt őrizetbe vettek.