Lezárt akta: nem csak használta
Vádemelést javasolnak a váci vizsgálók az ellen a 48 éves férfi ellen, aki droggal kereskedett - a gyanú szerint. Előfordult, hogy 12 éves lánya talált rá az albérletben tárolt kábítószerre.
Vádemelést javasolnak a váci vizsgálók az ellen a 48 éves férfi ellen, aki droggal kereskedett - a gyanú szerint. Előfordult, hogy 12 éves lánya talált rá az albérletben tárolt kábítószerre.
A gyanúsítottak négy éven keresztül zsaroltak egy budapesti férfit, akit több mint százmillióval károsítottak meg. Sérelmére ez idő alatt több bűncselekményt is elkövettek.
A zuglói rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki március elején elvitte egy menekült kutyáját.
A miskolci rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki egy esetben kifosztást, és nyolc alkalommal különböző lopásokat követett el.
A nyomozók azonosították azt a 25 éves férfit, aki az interneten hirdetett olyan termékeket, amivel nem rendelkezett. Miután a vételárat megkapta, elérhetetlenné vált.
A veszprémi rendőrök őrizetbe vették a 44 éves zirci férfit, majd kezdeményezték letartóztatását.
Őrizetben egy 21 éves helybéli, akit 7 rendbeli lopással gyanúsítanak.
A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.
A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Így hálálkodott a rendőröknek egy amerikai nő, amikor visszaadták neki a VII. kerületben pár percre letett táskájából ellopott ékszereket.