Bűnügyek

Döntött: ivott és vezetett

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Két ittas nő tört össze parkoló autókat Óbudán egy engedély nélkül elvitt kocsival. Elhagyták a helyszínt, de a rendőrök fél órán belül elfogták őket.

Horogra akadva

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Más nevére létrehozott céggel csalt ki horgászfelszereléseket több mint 35 millió forint értékben egy férfi Nagypeterden.

Elfogták a graffitist

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Beismerte tettét az a 15 éves fiú, aki Lentiben festékszóróval megrongálta egy társasház homlokzatát.

Felnevelték, majd ellenük fordult

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szüleit lopta meg és zaklatta egy 26 éves kiskunhalasi férfi, akit közel egy tucat bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak a helyi rendőrkapitányság nyomozói. Az egyenruhások tegnap őrizetbe vették a férfit és kezdeményezik letartóztatását.

Bejelentőből gyanúsított

Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy éjszaka alatt, két bűncselekményt is elkövetett a gyöngyösi férfi. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki.

Megszakították a sorozatot

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A makói rendőrök elfogtak egy férfit, aki a városban több házba betört és különböző kerti szerszámokat, valamint egyéb használati eszközöket lopott el.

A perselypénz is kellett neki, a rendőrök elfogták

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szerencsi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a megyaszói férfit, aki összesen négy esetben követett el különböző lopásokat.