Balesetet okozott, majd elhajtott a helyszínről

2019. 04. 24., sze - 08:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök segítségnyújtás elmulasztása miatt keresik a sofőrt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya 01000/1499/2019. bűnügyi számon segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.

Az ismeretlen sofőr 2019. április 22-én 21 óra 10 perc körül Budapest IX. kerületében, az Üllői úton közlekedett fekete BMW típusú autójával, majd a Népliget melletti felüljáróhoz érve áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol hirtelen fékezésre kényszerített egy másik autóst, aki elvesztette uralmát a járműve felett, áttért a szemközti forgalmi sávba, és összeütközött több autóval. A BMW sofőrje a baleset után nem állt meg, a tőle elvárható segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt az Ecseri út irányába. A balesetben ketten megsérültek.

"

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki látta a balesetet, vagy a balesettel kapcsolatban bármilyen információval rendelkezik,  akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.

 

Angyalföldi tárolótolvaj

Az angyalföldi rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki 21 tárolót tört fel, mélygarázsokból és társasházak elől is lopott.

 

Megtalálták az elkövetőt

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét.