Határrendészeti összesítő Veszprém megyéből – videóval
Árokba hajtott az illegális migránsokat szállító autó sofőrje Márkónál.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a rendőrök a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztályának információi alapján akartak megállítani egy szerb rendszámú autót a 8-as számú főúton, Márkó közelében 2021. február 8-án, 11 óra 33 perckor. A sofőr a rendőröket meglátva gyorsítani kezdett, és először egy autóspihenőbe, majd egy vízelvezető árokba hajtott. A baleset során személyi sérülés nem történt.
A gépkocsiban - ami Ausztria felé tartott - a 28 éves szerb sofőrön kívül öt személy utazott. Utóbbiak jogszerű magyarországi tartózkodásukat nem tudták hitelt érdemlően igazolni, mindannyian szír állampolgárnak vallották magukat.
A járművezetőt előállították, vele szemben embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt folyik eljárás. A rendőrök a magyar jogszabályoknak megfelelően intézkedtek az illegális migránsok ideiglenes biztonsági határzárhoz való visszakíséréséről.
Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.