Hírek Békés megyéből

Eleken ittas járművezetés, Mezőhegyesen lopás gyanúsítottját állították elő a rendőrök.
Eleken ittas járművezetés, Mezőhegyesen lopás gyanúsítottját állították elő a rendőrök.
Egy autót húzott maga után egy férfi Sarkadon. Észrevette ezt egy szolgálaton kívüli rendőr, aki a gyanús esetről azonnal értesítette a kollégáit. A rendőrjárőrök az ellenőrzéskor megállapították, hogy a forgalomból kivont járművet egy lakatlan ház udvaráról lopták el.
Két ittas járművezetővel szemben intézkedtek a rendőrök Békéscsabán.
Nem akart egy fedél alatt lakni volt párjával egy gyulai nő, ezért bejelentette, hogy a férfi erőszakoskodott vele. Miután kiderült, hogy nem történt ilyen, a nő ellen hamis vád miatt büntetőeljárás indult. Az ügy iratait a rendőrség átadta az ügyészségnek.
Egy könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset és három elfogás.
Könnyű sérüléssel járó baleset Szarvason, őrizetbe vétel Békéscsabán és garázdaság Békésen.
Elektromos kerékpárt loptak el egy ház udvaráról Sarkadon. A Tornádó márkájú járgányt két férfi vitte el. A rendőrök megtalálták őket, a kerékpárt a tulajdonosa visszakapta, az ügy iratai pedig az ügyészségre kerültek.
Egy hét alatt tizenkilenc járművezetővel szemben intézkedtek ittasság gyanúja miatt a rendőrök Békés megyében.
Álló tehergépkocsinak ütközött egy személyautó Dévaványán.
Békéscsabán balesetnél helyszíneltek, Eleken lopás gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök.