Zéró tolerancia
Ittasan vezető és jogosítvány nélkül volán mögé ülő férfiakat állítottak elő a rendőrök. Az eltiltás hatálya alatt, illetve engedély nélkül vezető két autóst őrizetbe vették.
Ittasan vezető és jogosítvány nélkül volán mögé ülő férfiakat állítottak elő a rendőrök. Az eltiltás hatálya alatt, illetve engedély nélkül vezető két autóst őrizetbe vették.
Életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vettek őrizetbe a nyomozók egy harkai lakost.
A salgótarjáni járőrök tetten érték azt a három férfit, akik a felüljáróról égő benzint locsoltak az úttestre.
Dr. Kiss Attila r. vezérőrnagy, megyei rendőrfőkapitány úr ünnepélyes keretek között vette át Felsőzsolca polgármesterétől, Szarka Tamástól az ötszázezer forint adományozásáról szóló okiratot.
A zalai rendőrök szabálysértési őrizetbe vettek egy férfit.
A pécsi rendőrök egy 39 éves helyi férfit fogtak el, majd állítottak elő az otthonából.
A Szentesi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy férfi ellen, aki fém tárgyakat lopott el egy szentesi ház udvarából.
Nógrád megyében négy személyi sérüléssel járó és hat anyagi káros közúti közlekedés baleset történt.
Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.
Vezetői engedély nélkül közlekedő sofőrt és bolti tolvajt fogtak el a rendőrök.