Az elmúlt hét közlekedési jogsértései számokban Jász-Nagykun-Szolnok megyében

2022. 02. 28., h - 10:21
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség eljárást indított a sofőrökkel szemben.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az elmúlt héten 3 eltiltás hatálya alatt álló gépjárművezetőt szűrtek ki a forgalomból. A sofőrök közül 2 ellen járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség, míg 1 ellen bűntett elkövetése miatt indult eljárás.  Engedély nélküli vezetés miatt 6 gépjárművezetőt vettek szabálysértési őrizetbe a rendőrök.    

A közúti ellenőrzések során 23 személynél állapították meg, hogy alkohol fogyasztását követően járművet vezettek. A megye rendőrei 17 gépi, 6 nem gépi meghajtású jármű vezetőjét szűrték ki a közúti forgalomból. Tizenhárom sofőr ellen büntetőeljárást, 5 járművezetővel szemben szabálysértési eljárást kezdeményeztek, 5 alkalommal közigazgatási bírságot szabtak ki. A vezetői engedély bevonására 7 esetben került sor.

Mint arról korábban már hírt adtunk, az elmúlt hétvégén ittas gépkocsivezető okozott balesetet Szolnok belterületén. A baleset következtében 3 személy súlyos, ebből kettő életveszélyes, valamint további egy utas könnyű sérülést szenvedett.  

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az ittas járművezetés potenciális balesetveszélyt hordoz magában! A járművezetők nemcsak saját, de mások testi épségét is veszélyeztetik, ha úgy ülnek a volán mögé, hogy a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak. Az elfogyasztott alkohol jelentősen növeli a reakcióidőt és tompítja az érzékszerveket. A vezetés megkezdése előtt ne fogyasszanak szeszes italt! A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kiemelt figyelmet fordítanak az ittas vagy bódult állapotban közlekedő, szabályszegő járművezetők forgalomból történő kiszűrésére!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hova tovább?

Szabálysértést, szabályszegést és bűncselekményt is megvalósított az a férfi, aki 2023. június 1-jén az M6-os autópályán közlekedett.

 

Sértetteket, szemtanúkat keresünk!

A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti veszélyeztetés bűntettének és más bűncselekmények elkövetése miatt a 14010/790/2023. bűnügyi számon eljárást folytat egy 19 éves kaposvári lakossal szemben.

 

Azonnal elfogták a miskolci útonállót

Egy hetvenöt éves nőre támadt rá egy harminckét éves férfi Miskolcon. A rablást egy férfi is látta, aki követte a menekülő támadót, így támogatva a rendőrök munkáját, akik a helyszín közelében elfogták a tettest.

 

A fel nem adott csomag ára

Soha nem adta fel az internetes hirdetésekben vásárolt eszközöket egy három tagú banda, ezzel számos sértettől csaltak ki pénzt országszerte. A szegedi rendőrök elfogták őket.