Fekete hétvége Tolnában

2022. 12. 19., h - 09:01
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hárman meghaltak, hárman súlyosan-, míg öten könnyebben sérültek meg a megye útjain.

Tolna megye útjain az elmúlt hétvégén két halálos kimenetelű, három sérüléses és további nyolc anyagi káros baleset történt.

Mint arról korábban már beszámoltunk, pénteken az esti órákban – mindössze negyed óra eltéréssel – egymástól öt kilométerre két halálos kimenetelű baleset is történt A balesetekben hárman, – az M6-os autópályán egy nagykozári házaspár, a 6232-es úton egy 48 éves paksi férfi – vesztették életüket. Hárman meg is sérültek, egy nő súlyosan, egy férfi és egy kisgyermek pedig könnyebb sérüléseket szenvedett.     

Pénteken délután Bátaszéken is történt egy sérüléses baleset. Egy autós az Ady Endre és a Lajvér utca kereszteződésében az STOP tábla utasításait figyelmen kívül hagyta, behajtott a kereszteződésbe, ahol nekiütközött a védett úton haladó autósnak. A balesetben ketten könnyebben megsérültek.

kép

Egy autós közlekedett vasárnap délután a 65-ös főúton Kéty térségében, amikor egy kanyarban nem az út- és látási viszonyoknak megfelelően választotta meg a sebességét, emiatt megcsúszott. Ezt követően az autó 28 éves kalocsai sofőrje elvesztette uralmát a járműve felett, áttért a szemközti forgalmi sávba, és az út mellett levő fás-bokros részen oldalára borult. A balesetben az autó sofőrje súlyosan megsérült.

kép

Vasárnap a késő esti órákban újabb súlyos sérüléssel járó baleset történt az M6-os autópálya Pécs felé vezető oldalán Paks térségében. Egy szerb férfi közlekedett az autópályán, amikor a 101-es kilométerszelvény térségében elaludt, emiatt letért az útról, és az úttest melletti vízelvezető árokban felborult.  A balesetben a sofőr könnyebben, míg utasa súlyosan megsérült.

kép

A hétvégén további nyolc anyai káros baleset is történt.

Továbbra is kérjük a közlekedés valamennyi résztvevőjét, hogy az utakon figyeljenek egymásra, legyen körültekintőek és egymással toleránsak. A közlekedési szabályokat tartsák be! Ha fáradtnak érzik magukat, pár percre álljanak meg, mozogjanak, és ezt követően induljanak tovább! A biztonsági övet mindig kapcsolják be, hiszen életet menthet!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.