Jogsi nélkül vezetett a rendőrségre a körözött férfi

2022. 01. 21., p - 13:10
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kunszentmiklósi rendőrök ismét egy, a saját hibájából sem tanuló sofőrt vettek őrizetbe.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság munkatársai 2022. január 11-én őrizetbe vettek egy szabadszállási lakost, aki ellen nyolc járművezetéstől eltiltás volt hatályban. A férfi ennek ellenére autóval ment a rendőrségi kihallgatásra, ahonnan immár bilincsben távozott.

 

A kunszentmiklósi egyenruhások a mai napon egy hasonlóan döbbenetes történettel találkoztak, amelynek főszereplőjét engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt szintén őrizetbe vették.

A 35 éves helyi lakos idézésre jelent meg a rendőrségen, ahol az adatellenőrzés során kiderült, hogy körözés alatt áll, mivel korábban úgy vezetett, hogy nincs jogosítványa. A közlekedésrendészeti osztály munkatársai a körözés tárgyát képező ügyben kihallgatták, így a férfi ekkor szabadon távozhatott.

A szemfüles rendőrök azonban éltek a gyanúperrel, hogy a szabálysértő annak ellenére, hogy a korábbi ügye óta nem szerzett jogosítványt, autóval érkezett a kihallgatásra. A sejtésük be is igazolódott: a férfi a rendőrség épületéből történt távozása után kocsiba ült, és elindult hazafelé, amikor igazoltatás alá vonták. Mivel vezetői engedéllyel valóban nem rendelkezett, a rendőrök előállították és engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.

 

Túlsúllyal közlekedett

A csengersimai rendőrök a járművezetőt a túlsúly megszüntetésére, és közigazgatási pénzbírság megfizetésére kötelezték.

 

Talált Trabant visszajár

Nem akart elázni egy kerékpáros férfi, ezért meglovasított egy lezáratlan kocsit Tolnában.

 

Kimaxolta

Sebességmérés a XVIII. kerületben.