Közlekedésrendészet

Közlekedési baleset Ozorán

Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

Személygépkocsi és furgon ütközött, egy személy megsérült.

Ismét zavartalanul halad a forgalom Debrecen belterületén

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Halálos közlekedési baleset történt Debrecenben a Füredi út és Böszörményi utcák kereszteződésében. A balesettel érintett útszakaszon feloldották az útlezárást és a forgalom ismét zavartalanul halad.

Halálos baleset Debrecen belterületén

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Halálos közlekedési baleset történt Debrecenben a Füredi út és Böszörményi utcák kereszteződésében.

Útlezárás a III. kerületben

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Helyszínelnek a rendőrök a Bécsi úton, a közigazgatási határ közelében.

Biztonságban a Mindenszentek hétvégéjén is

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is kiemelt figyelmet fordít a „Halottak Napjához” kapcsolódó megemlékezési időszakra.

Baleset a 10-es számú főúton

Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy kisbusz és egy személygépkocsikat szállító tréler ütközött össze.

Halálos közúti balesetet okozott

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

A baleset következtében egy férfi elhunyt, négy személy megsérült. A gödöllői rendőrök vádemelési javaslattal lezárták a nyomozást.

Gyalogosgázolás Nyíregyházán

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

Egy órán belül elfogták a megállás nélkül elhajtó gépkocsivezetőt.