Előzni kívánt, balesetet okozott

A gárdonyi rendőröket közúti közlekedési balesethez riasztották.
A gárdonyi rendőröket közúti közlekedési balesethez riasztották.
A járőrök előtt haladva, „Előzni tilos!” közúti jelzőtábla tiltása ellenére előzött meg egy traktort egy autós Mezőkövesd közelében. A rendőrök azonnal intézkedtek vele szemben.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt figyelmet fordít a balesetek megelőzésére és a gyorshajtók kiszűrésére!
A nyírbátori rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A Zalaerdő Zrt. és a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság közösen helyezték el a vadriasztó prizmákat.
Békéscsabán egy napon két olyan baleset is történt, amelynek a súlyos következménye valószínűleg enyhíthető lett volna.
Kérjük, mindig tartsák be az adott útszakaszra érvényes sebességhatárokat!
A kalocsai rendőrök a levegőből figyelték, hogy a városlakók mennyire tartják be a közlekedési szabályokat. Volt, aki fennakadt a rostán.
Lakott területen belül 50 km/h helyett 120 km/h-val közlekedett egy járművezető Császár belterületén.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M5-ös autópályán torlódás alakult ki.
A Pest megyei rendőrök az elmúlt napokban is résen voltak. Több, mint másfél tonna túlsúly, 700 ezer forint bírság.
Budapest X. kerületében tartottak közlekedésrendészeti ellenőrzést a rendőrök szombaton; 13 járművezető bizonyult ittasnak.
A szerencsi rendőrök az ellenőrzések ideje alatt számos jogsértés miatt intézkedtek.
A rendőrök összesen 55 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
Egy hét alatt több mint 2500 járművezetőt szondáztattak meg a rendőrök Békés megyében. Azok között, akiknél felmerült az ittasság gyanúja, volt olyan autós is, aki balesetet szenvedett.
A berettyóújfalui rendőrök befejezték a baleset körülményeinek vizsgálatát.
Az óbudai rendőrök sebességmérési akciót tartottak a szabálytalankodók kiszűrésére.
Egy egyesen útszakaszon tért le az útról és ütközött villanyoszlopnak egy kisteherautó Orosházán. A járművet egy 18 éves fiú vezette jogosítvány nélkül és ittasan. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
A Készenléti Rendőrség légirendészei közös ellenőrzést tartottak a győri kollégáinkkal.