Állampolgár, orvos, rendőr, mentő: életmentés együttműködve
Egy Edelény belvárosában összeesett férfi életét mentették meg közös erőfeszítéssel.
Egy Edelény belvárosában összeesett férfi életét mentették meg közös erőfeszítéssel.
A rendőrség mindkét helyszínen intézkedett.
Egy kisebb csoport a Vajdahunyad váránál újabb gyűlésbe kezdett.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei a Hősök terén a kormányrendelet tiltása ellenére összegyűltekkel szemben intézkednek.
A budakeszi járőrt helyismerete és tapasztalata vezette a bajbajutotthoz. Plédbe bugyolálta a sérültet, vigyázott rá, segített a mentőknek, majd megkereste az elhagyott táskát.
A BRFK soron kívül megszüntette a szabálysértési eljárást.
A méltányosság elbírálása folyamatban van.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatója.
A salgótarjáni rendőrök Somoskőújfaluban igazoltatták a 44 éves férfit.
Hatalmas füst mutatta az irányt Abaújdevecser felé a két szolgálatban lévő járőrnek. A rendőrök időben érkeztek, és sérülés sem keletkezett.