Ne felejtse, hétfőn doki!
Egy 43 éves férfi akart véget vetni az életének. A hívásfogadó addig beszéltette, amíg a helyszínre érkező egyenruhások még időben közbe tudtak avatkozni.
Egy 43 éves férfi akart véget vetni az életének. A hívásfogadó addig beszéltette, amíg a helyszínre érkező egyenruhások még időben közbe tudtak avatkozni.
Intézkedéstaktikát, lövészetet, rádióforgalmazási gyakorlatokat és határrendészeti ismereteket is tanulhattak azok a rendészeti szakos diákok, akik részt vettek az iskolájuk és a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság közös táborában.
A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője jutalomban részesítette több munkatársát.
Pakson tartottak értekezletet a rendőrök és a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat vezetői.
A Nógrád vármegyei rendőrök mindent megtettek azért, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek tartalmas napot tölthessenek el a rendészeti világ nyújtotta lehetőségeket megismerve.
Látványos bemutatókkal készültek az egyenruhások a résztvevő fiatalok számára.
A rendőrségnek köszönhetően két személygépjárművel bővült a Fejér Vármegyei Polgárőrség gépjárműparkja.
A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén működő roma kisebbségi önkormányzat képviselőit hívták kerekasztal-megbeszélgetésre Tatabányán.
Benett még csak most lett négy éves, de már tudja, ha felnő, rendőr lesz!
A programot először rendezték meg, azonban a célja a hagyományteremtés.