Főkapitányi jutalom

Kiemelkedő szakmai munkáját ismerték el.
Kiemelkedő szakmai munkáját ismerték el.
A MOL-Tatabánya Kézilabda Klub és a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság együttműködési megállapodást kötött a biztonságos közlekedés elősegítésében.
Barna Tibor r. főtörzszászlós, a Tamási Rendőrkapitányság szolgálatirányítója közel három évtizeden keresztül volt a község körzeti megbízottja
A Balatonalmádi Rendőrkapitányság két munkatársa jutalomban részesült.
Huszonegyedik alkalommal szervezték meg a rendezvényt, melyen -többek között -a megyei rendőr-főkapitányság vezetője díjat adott át a kiemelkedő tevékenységet nyújtó Sióagárdi Polgárőrség elnökének.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság két munkatársa is teljesítette saját távját az emberfeletti tettet igénylő hétvégi futóversenyen.
Várpalotán rendezték meg a XLII. Balaton Kupa BM Országos Meghívásos Asztalitenisz Bajnokságot.
XXVII. Megyei Polgárőrnapon Hajdú-Bihar Megye rendőrfőkapitánya két polgárőrt részesített elismerésben.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei polgárőrök idén már 21. alkalommal gyűltek össze, ünnepeltek, továbbá emlékeztek meg az összefogásról, a közösség érdekében végzett önzetlen áldozatvállalásról, illetve ismerték el a kimagasló szolgálatot és az azt támogatókat.
A Sárbogárdi Rendőrkapitányság munkatársai gondoskodtak a sérült madár szakszerű befogásáról és gondozásba vételéről.