Zsaru magazin

Elképesztő!

Zsaru Magazin

Érdekes írás jelent meg az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága (ORFK-OBB) hivatalos honlapján, a kreszvaltozas.hu internetes oldalon. Eszerint hazánkban (a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont adatait figyelembe véve) a rendszeresen bukdácsoló KRESZ-vizsgázók között akadt valaki, akinek a 23. próbálkozása sikerült.

Megint telt ház lesz a rendőrségi állásbörzén

Zsaru Magazin

Tavaly ilyenkor maximális létszámmal startolt a rendőrség első állásbörzéje, és a jelek szerint a Rendőrségi Igazgatási Központ a másodikon is tele lesz érdeklődőkkel január 17-én 10 és 14 óra között. A szervezők kétféle programmal is készülnek.

Bámulatos visszatérés

Zsaru Magazin

Nagyot változott egy angol rendőr és egy szolgálati kutya kapcsolata. A veterán egyenruhás akkor szembesült a rákbetegség lesújtó diagnózisával, amikor az ebbel összeszokott, és miután csodával határos módon felépült, négylábú társa megtáltosodott. Bő másfél éven belül 33 ügyet oldottak meg együtt.

Ugyanott, ugyanúgy, 60 év elteltével

Zsaru Magazin

Több rokon vonás fedezhető fel a két fotón. Ugyanott készültek, a Készenléti Rendőrség (KR) központi objektumában, ugyanannál az épületnél. A szereplők is rokonok: Tóth Adrián főtörzsőrmester és anyai nagyapja, Szabados István honvéd.

Brit filmsztár kampányol a zombikések ellen

Zsaru Magazin

Látványos installációval kezdődött a Ne vess véget a jövődnek! bűnmegelőzési kampány a londoni parlamenti negyed parkos részén, ahol 247 egymásra hajtogatott ruha jelzi, hányan vesztették életüket késes támadásban, zömében fiatalok. Idris Elba brit filmsztár, a kampány arca dallal is támogatja a kezdeményezést.

Jutalom az életmentésért

Zsaru Magazin

Karácsony éjszakáján borult lángba egy hattagú család házának melléképülete a Békés vármegyei Kardoskúton. Az anyagi kár ugyan jelentős lett, de senki nem sérült meg. Ez annak köszönhető, hogy két szolgálatban lévő rendőr észrevette a tüzet, és ébresztette a lakókat. Az életmentő rendőröket Békés vármegye rendőrfőkapitánya jutalomban részesítette.

Lépre ment a kamuzó sikkasztó

Zsaru Magazin

A kazincbarcikai bűnügyesek igazolták, hogy bizonyos ügyek megoldásához elég az emberismeret, az pedig bámulatos, hogy a trükkös leleplezéshez csak egy óra kellett. A rablást elszenvedő és bejelentő Cs. László (56) a „bűncselekmény” helyszínén sétált bele a főnyomozók csapdájába, ami annyira megviselte, hogy hányinger jött rá.

Életmentő sebkötözők

Zsaru Magazin

Elvérzéstől mentett meg egy férfit Gyarmati Richárd főtörzsőrmester, Kiskunfélegyháza körzeti megbízottja és Bodor Leon Valentin főtörzsőrmester, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság helyszínelő és balesetvizsgálója. Nem szoktak közös szolgálatot adni, de a pálmonostori ház szűk fürdőszobájában remekül összedolgoztak.

Kolumbiai dílert kapcsoltak le

Zsaru Magazin

Menekülni próbált a zsaruk elől egy kolumbiai származású férfi a Józsefvárosban, miután kábítószer árusításán kapták rajta. Az üldözésbe több rendőri egység is bekapcsolódott. Végül a díler egy építkezésen próbált elrejtőzni előlük, azonban nem járt sikerrel.

Halló, itt a csaló

Zsaru Magazin

Fájdalmasan elterjedt az az internetes csalási módszer, amelynek lényege, hogy a kiszemelt áldozat telefonhívást kap: Bankszámláján gyanús tranzakciót észleltünk, de ne aggódjon! Megvédjük a pénzét. Áthelyezzük egy biztonságos számlára. Adja meg a kártyaadatait, és telepítse az alkalmazásunkat! És az áldozatok telepítik, a csalók pedig áthelyezik… A saját biztonságos számlájukra.