Befejezett nyomozás: közel tucatnyi bűncselekmény a vád

A jánoshalmi rendőrök lezárták a helyi tolvaj ügyének vizsgálatát.
A jánoshalmi rendőrök lezárták a helyi tolvaj ügyének vizsgálatát.
A csoport jogellenesen jutott be az ország területére.
A kiskunmajsai rendőrök befejezték a nyomozást.
A külföldiek jogellenesen jutottak be az országba.
Lajosmizse közelében igazoltatták a rendőrök azt a férfit, aki 11 határsértőt rejtegetett az autójában.
A kecskeméti rendőrök vádemelést javasolnak egy helybéli férfi és tatárszentgyörgyi társa ellen, akik kifosztottak egy mozgásában korlátozott apát és fiát. A nyolcszázezer forintos zsákmányból az egyik gyanúsított azonnal autót vásárolt.
A kizárólag férfiakból álló csoport tagjai jogellenesen jutottak be az ország területére.
A két férfi egy magyar rendszámú furgonban szállított 15 határsértőt.
A kiskunhalasi rendőrök őrizetbe vettek egy 46 éves férfit és 45 éves házastársát. A gyanú: kábítószer-kereskedelem bűntette.
Egy utcai támadás után a Bács-Kiskun megyei speciális rendőri egység fogta el otthonában a mélykúti férfit, akinél a házkutatás során meglepő dolgokat találtak a jánoshalmi nyomozók.