Újabb erőszakoskodót fogtak el a rendőrök
A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki Miskolcon szexuális cselekményre akart kényszeríteni egy nőt.
A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki Miskolcon szexuális cselekményre akart kényszeríteni egy nőt.
A rendőrök bejelentés alapján mentek be egy putnoki lakásba, ahol holtan találták a házigazdát.
A rendőrök másfél hónapos nyomozás után elfogták és őrizetbe vették azt a férfit, aki egy miskolci társasház lépcsőházában kísérelt meg megerőszakolni egy nőt.
A rendőrség befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amit két kazincbarcikai és egy budapesti kábítószerkereskedővel, illetve négy miskolci drog-fogyasztóval szemben folytatott.
A miskolci rendőrök keresik a feltételezett elkövetőt.
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki festékszóróval összefestette a sajószögedi kondiparkot és játszóteret.
Jótékonysági szervezet nevében gyűjtött adományokat egy férfi Miskolcon. A rendőrség csalás miatt indított eljárást a férfival szemben, mivel a pénzt saját céljaira használta fel.
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Oszlopnak csapódva állt meg az az autó, aminek vezetője ittasan vezetett, és jogosítvány nélkül. A szerencsi közúti közlekedési balesetben a sofőr súlyosan, míg utasa könnyebben megsérült.
Egy idős nénit mentett meg a kihűléstől szombaton egy szabadnapos rendőr Ózdon. Vasárnap egy szintén pihenőidejét töltő rendőr jutatott rendőrkézre egy segítségnyújtást elmulasztó sofőrt Miskolcon.