Legfrissebb híreink

Iszik vagy vezet? Előzzük meg együtt a baleseteket!

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 21 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év nyolcadik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna. Ezek közül a hatóság tizenhárom esetben büntetőeljárást is kezdeményezett.

Sikeres újraélesztés

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az emődi rendőrök megmentették egy férfi életét.

Hivatali idejében árulta a szert – Őrizetben az ózdi díler

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ózdi nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki új pszichoaktív anyaggal kereskedett. A dílert csak „hivatali”, azaz meghatározott időben, reggel 7 óra 30 perctől este 19 óráig lehetett felkeresni, és reklamációt sem fogadott el.

Ittas nyolcas – Sofőrök állhatnak bíróság elé, mert ittasan vezettek

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mások életét, és saját életüket is veszélyeztetik, akik ittasan járművet vezetnek! A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket nyolc, ittas járművezetővel szemben folytatott.

Más járműre kiadott rendszámmal közlekedtek

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság járőrei egy olyan autót ellenőriztek, amelyre az elkövetők egy másik kocsi rendszámát szerelték fel.

Lezárt ügyek: Feltörte az autót egy csokiért, is

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A miskolci nyomozók befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelyben egy férfi nyolc parkoló autót feltört, hogy azokból különféle értékeket vigyen el.