Lezárt ügyek: Visszajárt rongálni
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a férfival szemben, aki eladta az egyik miskolci ingatlanját, majd mivel közte és a vevő között később vitás helyzet alakult ki, így visszajárt egykori házát rongálni.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a férfival szemben, aki eladta az egyik miskolci ingatlanját, majd mivel közte és a vevő között később vitás helyzet alakult ki, így visszajárt egykori házát rongálni.
Őrizetben van már az a páros, akik Ózdon bántalmaztak egy domaházai férfit, majd elvették készpénzét és cipőjét.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2020-ban is meghirdette a roma származású fiatalok rendőrré válásának elősegítését célzó ösztöndíj-pályázatát, immáron huszonnegyedik alkalommal.
Prostitúciós tevékenységre közvetítettek fiatal nőket, a borsodi rendőrök elfogták őket.
Az Encsi Rendőrkapitányság járőrei előállították azt a két férfit, akik a gyanú szerint az M30-as autópálya-építés Novajidrány, és Szikszó települések közötti szakaszán teherautókból tulajdonítottak el 1500 liter üzemanyagot.
A három fiú Mezőnagymihály közelében, az M3-as autópálya egyik felüljárójáról kövekkel dobott meg közlekedő kocsikat.
A mezőkövesdi rendőrök befejezték a nyomozást a csaló férfival szemben.
Az edelényi rendőrök előállították azt a sofőrt, aki érvényes vezetői és forgalmi engedély nélkül úgy közlekedett frissen szerzett autójával, hogy az azon lévő forgalmi rendszám egy másik járműre lett kiadva.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság munkatársai három napon belül elfogták azt a férfit, aki egy talált tárcából készpénzt sajátított el.
A Szikszói Rendőrőrs járőrei elfogták azt a férfit, aki hat esetben követett el Alsóvadászon különböző lopásokat, betöréseket.