Záróra
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság befejezte abban az ügyben a vizsgálatot, amelyet egy polgárőrökre támadó szlovák állampolgárságú férfival szemben indított.
A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság befejezte abban az ügyben a vizsgálatot, amelyet egy polgárőrökre támadó szlovák állampolgárságú férfival szemben indított.
A rendőrök nyolc ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még balesetet okozhattak volna az év harmadik hetében. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai továbbra is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vagy bódult vezetők kiszűrésére.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Nem tartott megfelelő követési távolságot, és balesetet okozott egy autós Sajószögednél, ahol korábban történtek már sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek.
A lengyel kamion sofőrje egy halálos közúti közlekedési baleset miatt bevezetett forgalomkorlátozás ellenére sem tartotta be a követési távolságot és balesetet okozott. A Miskolci Rendőrkapitányság eltiltotta vezetéstől.
Megfenyegetett, majd ki akart rabolni egy étel kiszállítással foglalkozó sofőrt Hejőbábán az a férfi, akit a rendőrök őrizetbe vettek.
Letartóztatásban vannak már azok a férfiak, akik több bűncselekményt is elkövettek Kazincbarcikán.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte azokban az ügyekben a vizsgálatokat, amelyeket három járművezetővel szemben folytatott.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Kettős záróvonalat lépett át és kezdett előzésbe egy kamionos a 3-as számú főközlekedési úton Szikszónál, ahol korábban több, súlyos és halálos sérüléssel járó közúti közlekedési baleset is történt. A hatóság első fokú határozatában eltiltotta a sofőrt a vezetéstől.