Legfrissebb híreink

A józsefvárosi Robin Hood

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A VIII. kerületi rendőrök befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki beismerte, hogy egy józsefvárosi plébánia kapuját felfeszítette, majd megpróbált ellopni a templomból egy Mária szobrot.

Két elfogás a két járaton

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A BRFK és a BKK együttműködésének keretében a 85 és 85 E buszok vonalát ellenőrizték a rendőrök.

Időben érkezett a segítség

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Krónikus beteg férfit élesztettek újra a XIX. kerületi rendőrök

Zéró tolerancia

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Éjszakai ellenőrzés mérlege Óbudán: 51 járművezetőből öt bizonyult ittasnak, egy kábítószer hatása alatt állt.

Sok vaj volt a füle mögött

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Egy kocsi anyósüléséről kiugorva gyalog próbált elmenekülni a rendőrök elől egy férfi a fővárosban. Amikor a ferencvárosi rendőrök rövid gyalogos üldözés után elfogták, világossá vált, hogy miért volt ilyen sietős a dolga: több bűncselekmény miatt körözték és a táskájában kábítószergyanús anyagot találtak. Az autó sofőrjéről az derült ki, hogy jogosítvány nélkül, bódult állapotban ült a volánhoz.