"Felülárazott" késélezés

A kőbányai rendőrök keresik azt a férfit, aki a gyanú szerint ellopott 54 ezer forintot egy budapesti embertől.
A kőbányai rendőrök keresik azt a férfit, aki a gyanú szerint ellopott 54 ezer forintot egy budapesti embertől.
A VII. kerületi nyomozók fogták el T. V. Krisztinát, az ügy vizsgálatát most fejezték be.
Liftekben próbált lopni idősektől.
A budapesti nyomozók csaknem 90 kilogramm, mintegy 300 millió forint értékű marihuánát vontak ki a forgalomból. Kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt három külföldit vettek őrizetbe.
A kőbányai rendőrök keresik a felvételen látható férfit.
A fővárosi rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy motort és egy elektromos kerékpárt is ellopott a XVII. kerületből.
Karibi luxusból juttatta rácsok mögé a csalásokra szakosodott szervezet irányítóját a BRFK nyomozócsoportja. Az évekig fantomként tevékenykedő, még bűntársai számára is ismeretlen férfi a nyomozás szerint közel 500 áldozatától 1,2 milliárd forintot csalt ki.
Tizenhat autóból szívta le az üzemanyagot egy férfi Budapesten.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye.
Több elfogatóparancs volt érvényben azzal a nővel szemben, akit a zuglói rendőrök állítottak elő.