Nem jött be a csajozás, rabolni mentek helyette
A fővárosi rendőrök négy napon belül elfogták azt a két fiatal férfit, akik egy gázpisztollyal fenyegetve próbálták megszerezni egy pár pénzét.
A fővárosi rendőrök négy napon belül elfogták azt a két fiatal férfit, akik egy gázpisztollyal fenyegetve próbálták megszerezni egy pár pénzét.
A fővárosi nyomozók a pilisvörösvári rendőrökkel együttműködve fogták el az 50 éves férfit.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság és az Állatmentő Liga között született új együttműködés az állatok védelmében.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság már 2020-ban eljárást indított az áldozatra rátelepedő bűnözőkkel szemben. Életellenes bűncselekmény gyanúja akkor még nem volt megállapítható.
Az angyalföldi nyomozók néhány órán belül azonosították és elfogták a lopással gyanúsítható férfit.
A kőbányai nyomozók befejezték a nyomozást azzal a két férfival szemben, akik a gyanú szerint új pszichoaktív anyagot árultak egy X. kerületi társasházban.
A fővárosi rendőrök megmentettek egy 12 éves kisfiút, akinek nagyszülei életüket vesztették a tragédiában.
A fővárosi nyomozók befejezték annak a nőnek az ügyét, aki a gyanú szerint begyógyszerezte hároméves gyermekét.
Két nap alatt 320 gyorshajtóról készített felvételt a traffipax Budapest XXII. kerületében.
A budapesti rendőrök néhány órán belül elfogták a férfit, aki egy lezáratlan autót lopott el a XIII. kerületből, majd a rendszámot is lecserélte.