Sérült férfi életét mentették meg a dunai vízirendőrök
A BRFK rendőrei 20 percen belül felkutatták és a hajóba emelték a bajba jutott férfit.
A BRFK rendőrei 20 percen belül felkutatták és a hajóba emelték a bajba jutott férfit.
Az egyik férfi több bűncselekménnyel is összefüggésbe hozható. A gyanú szerint egyik éjjel társával egy óbudai falatozóba törtek be, majd másnap visszamentek, és a falat kibontva a szomszédos üzletbe is bejutottak.
Az elmúlt 12 órában 11 illegális migránssal szemben intézkedtek a fővárosi rendőrök.
Mindkét esetben perceken belül a kórházba értek.
Az éjszakai szolgálatba tartó józsefvárosi járőr a személyleírás alapján ismerte fel a feltételezett elkövetőt.
A BRFK az állampolgárok segítségét kéri a férfiak azonosítása érdekében, akik rátámadtak egy utasra a villamoson.
A lopások után raboltak is a tinédzserek. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát és az iratokat átadták az ügyészségnek.
Katalizátorok levágásával gyanúsítanak két külföldit a zuglói rendőrök.
A fővárosi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik a gyanú szerint több száz kilogramm rezet loptak el egy telephelyről, majd ugyanott leadták.
A négy rendőr három perc alatt kiért a helyszínre.