Nem kerültek illetéktelen kezekbe az adatok

Az adathordozót egy szolgálati gépjárműben megtalálták.
Az adathordozót egy szolgálati gépjárműben megtalálták.
A budapesti rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőt.
A budapesti rendőrök egy szerb férfit fogtak el, akinél közel negyvenmillió forint értékű kábítószert és fegyvert is találtak.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság átfogó közlekedésrendészeti és közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartott a főváros több kerületében.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a társszervek bevonásával 2019-ben nyolcadik alkalommal tartott bűnügyi és rendészeti akciót július 12-én Budapest V., VI. és VII. kerületében.
Az idős férfi Budapesten a VIII. kerületben a fején kötéssel, pizsamában támaszkodott a falnak a Lóvásár utca és a Kerepesi út sarkán.
A rendőrség a koreai társszervekkel közösen továbbra is folytatja a keresést a Duna 215 kilométeres szakaszán.
A józsefvárosi rendőrök keresik azt a férfit, aki egy budapesti bevásárlóközpontból lopott.
A zuglói rendőrök elfogták azt a férfit, aki öt héten belül öt idős asszony nyakláncát tépte ki a XIV. kerületben.
Ismét véradónap volt a Budapesti Rendőr-főkapitányságon.