Gyanúsítottként hallgatták ki
Magánügyei intézésére is használta az alapítvány betegszállító gépjárművé - a gyanú szerint.
Magánügyei intézésére is használta az alapítvány betegszállító gépjárművé - a gyanú szerint.
A néninek azt mondták pénzt adnak neki, mert az általuk képviselt szolgáltató felé túlfizetése keletkezett, végül a hölgy készpénzével együtt távoztak a helyszínről.
Pintér Sándor belügyminiszter és Tarlós István, Budapest főpolgármestere 2014. október 10-én átadta a Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. számú szállóját.
A sértett vette észre, hogy korábban ellopott autója alkatrészeit egy internetes portálon akarják értékesíteni.
Próbatétel elé állították a tanulókat.
A rendőröknek feltűnt a két férfi gyanús viselkedése.
Személygépkocsik ütköztek.
Zavartalanul halad a forgalom a kereszteződésben.
Három személyautó ütközött össze Budapesten a XI. kerületben.
Vádemelést javasol a rendőrség a X. kerületi emberölés gyanúsítottja ellen.