Legfrissebb híreink

Helyi fiatalok rongáltak Ópusztaszeren

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bejelentéstől számított hat órán belül azonosították és elfogták a kisteleki nyomozók azt a két helybéli fiatalt, akik megrongálták az ópusztaszeri napkollektoros buszmegállókat.

Őrizetben az álpolgárőr

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

„Alacsony, köpcös, napszemüveget és bukósisakot visel.” – Ezt mondta mind a nyolc sértett, akiket 2013. június 17-én próbált meglopni F. Dezső. Egy férfitől sikerült is tízezer forintot eltulajdonítania.

Magukat mutogatták

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két szeméremsértőt elfogtak a szentesi rendőrök, egyet még keresnek.

Megrongálták a kiskundorozsmai Stációkat

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Barna színű festékkel öntötték le a kiskundorozsmai Stációk egyik szentképét és az azt tartó építmény falát.

Torlódás Nagylakon

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

120 perc a várakozási idő.

Állampolgári segítséggel

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Azonosították a hódmezővásárhelyi rendőrök azt a nőt, aki egy pénztárcát lopott el az egyik helyi áruházból.

Fának ütközött

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kórházba szállítást követően elhunyt a hajnali baleset életveszélyes sérültje.

Baleset a 4422-es úton

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fának ütközött egy autó Makónál: hárman megsérültek.

Nem volt kedve gyalogolni

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A csongrádi rendőrök elfogták azt a 17 éves fiatalembert, aki a megalapozott gyanú szerint 2013. június első napjaiban ellopott egy lezárt motorbiciklit az egyik csongrádi társasház elől.