Garázdaság Kövegyen
Egy kövegyi vendéglátóhely udvarán előzetes szóváltást követően egy helybéli férfi bántalmazta szomszédját. I. Róbert ellen a Makói Rendőrkapitányság garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.
Egy kövegyi vendéglátóhely udvarán előzetes szóváltást követően egy helybéli férfi bántalmazta szomszédját. I. Róbert ellen a Makói Rendőrkapitányság garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói őrizetbe vették azt a férfit, aki a gyanú szerint az egyik szegedi szórakozóhely előtt megszúrta vitapartnerét.
Egy igazoltatás során két férfi autójából marihuána, valamint amfetamin került elő Szegeden. A gyanúsítottakkal szemben kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
A rendőrök rövid időn belül elfogták azt a férfit, aki egy szórakozóhely előtt megszúrta társát.
Egy személygépkocsit tulajdonított el egy tömörkényi telephelyről társával az a sándorfalvi férfi, akit később a jármű vezetőjeként, ittasan vontak intézkedés alá a rendőrök Kisteleken.
Brit és svájci hatóságok keresték azt a két járművet, amelyet a magyar rendőrök a hétvégén foglaltak le Csanádpalotán és Kiszomboron.
Személyautókat akart feltörni egy szegedi parkolóban az a gyulai férfi, aki nem sokkal később a közelben lévő élelmiszerboltból készpénzt tulajdonított el. Sz. Róbert ellen lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
Az egyik szegedi élelmiszerüzlet előtt bántalmazta ismerősét egy helybeli nő. D. Erzsébet ellen garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt vádemelést javasol a Szegedi Rendőrkapitányság.
A Csongrádi Rendőrkapitányság vádemelést javasol Sz. Csabával szemben, aki a gyanú szerint egy 81 éves férfit rabolt ki.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság vádemelést javasol azzal a tápiógyörgyei férfival szemben, aki az egyik helyi áruházból csaknem 200 darab háztartási illatosítót tulajdonított el.