Hurrikánként tombolt
A győri járőrök elfogtak egy 37 éves helyi férfit, aki közterületen hangosan szitkozódott, közben gépjárműveket ütött, rúgott, és azokban kárt okozott.
A győri járőrök elfogtak egy 37 éves helyi férfit, aki közterületen hangosan szitkozódott, közben gépjárműveket ütött, rúgott, és azokban kárt okozott.
A Győri Rendőrkapitányság egy 31 éves férfival és társnőjével szemben indított eljárást, akik több vagyon elleni bűncselekményt követtek el.
Az elmúlt 24 órában két győri és két soproni rolleres sérült meg közlekedési balesetben, közülük három személy súlyos sérülésekkel került kórházba.
Ittas sofőr tarolt le egy győri körforgalomnál lévő jelzőtáblát, majd elhajtott. Balszerencséjére azonban az autó hatósági jelzése a helyszínen maradt.
A győri járőrök fogták el azt a budapesti férfit, akivel szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitányság elfogatóparancsot adott ki.
Két soproni járőr és egy helyi polgárőr kutatta fel az eltévedt erdőjárókat a Lőverekben.
A soproni nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
Karikagyűrűt lopott két férfi Egyházasfalun, a rendőrök rövid időn belül elfogták őket.
A győri nyomozók egy 58 éves férfit vettek őrizetbe.
A győri rendőrök elfogták a 29 éves bábolnai férfit.