Összehangolt akcióban csaptak le a rendőrök
Lakásbetörőket fogtak el a székesfehérvári és a győri kollégáink.
Lakásbetörőket fogtak el a székesfehérvári és a győri kollégáink.
„A rendőri intézkedések a mindennapokban a hozzátartozók közötti erőszakkal érintett, és a szociálisan kiszolgáltatott személyekkel szemben” címmel tartottak előadást a Soproni Rendőrkapitányságon.
Egy 55 éves kerékpárost gázolt el személygépkocsival egy sofőr, majd a helyszínről segítségnyújtás nélkül elhajtott. A győri rendőrök az autó vezetőjét mintegy 24 óra leforgása alatt elfogták.
A győri nyomozók befejezték egy helyi férfi ellen indított büntetőeljárás vizsgálatát, akit közúti közlekedési ellenőrzés során fogtak el a járőrök.
A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.
A rendőrök az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel, illetve kilenc anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.
A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök a levegőből is figyelték, hogy a járművezetők betartják-e a közlekedési szabályokat.
A rendőrség a lakosság segítségét kéri az ismeretlen nő azonosításához.
Közúti közlekedési balesetben egy 65 éves motorkerékpáros férfi sérült meg.
A mosonmagyaróvári rendőrök – a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály munkatársaival, illetve a Győri Rendőrkapitányság felderítői és közrendvédelmi kollégáival közösen – egy kábítószer-kereskedelemre szakosodott bűnözői csoportra csaptak le.