Díjkitűzés visszavonása
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője visszavonja a 16030/5404/2016. ált. számú ügyben tett díjkitűzését.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője visszavonja a 16030/5404/2016. ált. számú ügyben tett díjkitűzését.
A megalapozott gyanú szerint a fiatal a mobiltelefonjáért ütötte le azt az ismeretlen férfit Kunszentmártonban, akitől előzőleg cigarettát kért és kapott.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki a feltételezett elkövetőket.
A fiatalok egy lőfegyverrel vagy annak utánzatával otthonában fenyegették meg a sértettet, majd eltulajdonították a laptopját.
A rendőrség eljárást indított a normaszegő sofőrökkel szemben.
A megalapozott gyanú szerint a négy férfi fokozottan védett természetvédelmi területen, tiltott módon horgászott.
A Karcagi és Kunhegyesi Járásban is tanácskoztak a közbiztonságról a rendőrség és a civil szervezetek, intézmények képviselői.
A szolnoki rendőrök gyanúsítottként kihallgattak egy tiszasülyi asszonyt, aki egy idős nőt károsított meg.
A megalapozott gyanú szerint, az agresszív fiatalkorú Jászárokszálláson két embert kirabolt, de két kerékpár eltulajdonítás és egy drogériában megvalósított lopás is az ő rovására írható.
A rendőrség eljárást indított a jogsértő sofőrökkel szemben.