Kórházból lopott, iskolába betört – rendőrkézen a feltételezett elkövető
A nyomozók őrizetbe vettek egy 33 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint lopott a jászberényi kórházból, majd betört a jászárokszállási iskolába.
A nyomozók őrizetbe vettek egy 33 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint lopott a jászberényi kórházból, majd betört a jászárokszállási iskolába.
Február 11. – Az egységes európai segélyhívó szám napja.
A karcagi rendőrök gyanúsítottként kihallgatták a feltételezett elkövetőt.
A megalapozott gyanú szerint, fejszével törte be az autó szélvédőit és leszakított egy ajtót Jászfényszarun.
A rendőrök kilenc illegális migránssal szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Jász-Nagykun-Szolnok megyében.
Az elmúlt héten huszonegyen döntöttek úgy, hogy mások életét kockáztatva, ittasan ülnek volán mögé.
A jászberényi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát, vádemelést javasolnak.
A hányatott sorsú kutyust egy helyi állatvédő alapítvány fogadta be.
A megalapozott gyanú szerint, a járművezetéstől korábban eltiltott és vezetői engedéllyel sem rendelkező jogsértő egy gépjárművet vitt el Jászladányon.
A megalapozott gyanú szerint, a gyanúsított egy kétszárnyas vasajtót és egy falhoz rögzített elektromos kábelt vitt magával Tiszaburán.