Nemcsak kenderesi lakosokkal, de Fortunával is ujjat húzott

A férfi sorsjegyeket és a lottózó terminált is elvitte a kenderesi lángossütő büféből. Az este a rendőrségi fogdában ért véget.
A férfi sorsjegyeket és a lottózó terminált is elvitte a kenderesi lángossütő büféből. Az este a rendőrségi fogdában ért véget.
A férfi épp az „alkotását” csodálta az emlékmű melletti padon, amikor a rendőrök megérkeztek a helyszínre.
A húsvéti hosszú hétvégén Jász-Nagykun-Szolnok megyében is közlekedési akciót tartottak a rendőrök.
A két karcagi férfi vitt minden olyan értéktárgyat, amit elbírtak. A nyomozók gyanúsított kihallgatásai tettek pontot a betöréses lopássorozat végére.
Egy gépkocsivezető kért segítséget, mert utasa rosszul lett.
A megalapozott gyanú szerint kábítószerrel kereskedett egy jászladányi férfi.
A karcagi rendőrök gyanúsítottént hallgatták ki a kunmadarasi vaslopás feltételezett elkövetőit.
A passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrizték Jász-Nagykun-Szolnok megyében.
Egy óra alatt 11 szabályszegő járművezetőről készült drónfelvétel. Az elsőbbségadás kötelező jelzőtábla utáni útkanyarulatnál a jogsértők a közlekedési járőrökbe futottak.
A szolnoki rendőrök gyanúsítottként kihallgattak három helyi férfit, akik a megalapozott gyanú szerint több karton sportcipőt tulajdonítottak el egy vasúti szerelvény vagonjából.