Késsel fenyegette meg a jegyellenőröket

A debreceni rendőrök elfogták és kihallgatták a 30 éves férfit.
A debreceni rendőrök elfogták és kihallgatták a 30 éves férfit.
Dr. Terdik Tamás rendőr ezredes, Budapest rendőrfőkapitánya 2019. március 27-én a Fővárosi Önkormányzat Közgyűlése előtt számolt be a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2018. évi tevékenységéről.
Az előzési tilalom érvényre juttatása volt a fő cél.
Az ózdi rendőrök állampolgárok segítségét kérik, akik szemtanúi lehettek egy borsodnádasdi halálos közúti közlekedési balesetnek.
Szigetváron állították meg a rendőrök az illegális migránsokat szállító személygépkocsit.
A Hajdúnánási Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Az igali rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a somogyszili betörések feltételezett elkövetőjét.
A Dabasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntett, valamint lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 45 éves áporkai férfi ellen.
A magyar rendőrök átadták a román hatóságoknak a Létavértes külterületén elfogott illegális migránsokat, míg a két ukrán embercsempészt bűnügyi őrizetbe vették.
A hajdúnánási rendőrök Finn módszeres ellenőrzést hajtottak végre.