Legfrissebb híreink

Még aznap lebukott az autótolvaj

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A ceglédi rendőrök néhány órán belül kézre kerítették azt a fiatalembert, aki egy nyitva hagyott kocsit vitt el Abonyból.

Szorosabbra fűzve

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A NANE és a PATENT Egyesület képviselőivel egyeztetett az együttműködés aktuális kérdéseiről Budapest rendőrfőkapitánya.

Munkaversenygyőztes drogkereső

Zsaru Magazin

Suszter Ferenc, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kutyakiképzője belga juhászkutyájának kiképzéséről beszélt, a négylábú ugyanis első helyezést ért el a nemzetközi munkakutyák versenyén.

Letörte a sorompót, majd elhajtott

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ismeretlen tettes letörte a sorompó csapórúdját a pásztói vasúti megállóhelynél. A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság szemtanúk jelentkezését várja.

Vaksötétben „tapétáztak”

Zsaru Magazin

Nehezített terepen és napszakban zajlott a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ dunakeszi objektumában a bűnügyi technikusi szaktanfolyam éjszakai gyakorlata, melynek résztvevői a rendkívüli halál és vagyon elleni bűncselekmény helyszíni szemléjét kapták feladatul.

DELTA a drogprevencióban 6.

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei a kábítószerbűnözés, kiemelten a keresleti oldal visszaszorítása céljából egy drog-ellenes plakátsorozatot álmodtak meg.