Fontos a követési távolság helyes megválasztása

Debrecen belvárosában történt anyagi káros baleset. Egy kis körültekintéssel ez is elkerülhető lett volna.
Debrecen belvárosában történt anyagi káros baleset. Egy kis körültekintéssel ez is elkerülhető lett volna.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai nyolc ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év huszonharmadik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
Prevenció és rajtaütés egy napon. Drogprevenciós napot szervezett a rendőrség Kazincbarcikán, majd aznap egy drogdílert fogtak el a nyomozók Sajókazán.
Tavaly volt húszéves a Múzeumok Éjszakája. A külföldi mintán alapuló rendezvénysorozatot két évtizeddel ezelőtt érdeklődéssel fogadták a kultúra hazai kedvelői, némi óvatossággal a múzeumok. Idővel aztán egyre népszerűbb lett a Szent Iván-éjhez legközelebb eső szombaton tartott programkavalkád. Miként tavaly, úgy idén is 400 intézmény közel 2000 programmal, köztük koncertekkel, tárlatvezetésekkel, interaktív eseményekkel, családi programokkal és számos érdekességgel várja a látogatókat.
Az Edelényi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2023. június 16-án, 17-én, és 18-án.
A „Kék úton” rendezvénysorozat részeként a rendőri munka rejtelmeibe nyerhettek bepillantást középiskolás diákok Pécsett.
Halálos baleset a XVI. kerületben.
Amikor a monori rendőrök fokozott ellenőrzést tartanak.
Illegális gyorsulási versenyek felszámolása és a kétséges műszaki állapotú járgányok kiszűrése volt a fő célja annak a két estés programnak, amelynek főszereplői a kormányhivatal, a Nemzeti Közlekedési Hatóság munkatársai, valamint rendőrök voltak. Több, mint 100 járművet ellenőriztek, a kiszabott bírság meghaladta az 1 millió forintot.
A 23 éves férfi balesetet okozott Hajdúsámsonban. Soha nem volt vezetői engedélye és alkoholt is fogyasztott mielőtt a volán mögé ült.